Megint elbasztam.
A tegnapi nem kicsi vihar igencsak betette a kiskaput. Aggódtam néhány emberért akik közel állnak a szívemhez. Gyorsan (amint a mobilhálózat helyreállt) fel is hívtam őket, hogy rendben vannak-e. Összesen négy emberről van szó. A legjobb nőből való barátomról van szó, akivel ritkán találkozom sajnos, de legalább most volt rá apropó beszélgetni. A kislányomról és az édesanyjáról, akik szerencsére otthon voltak már a vihar idején, úgyhogy minden rendben.
Végül, de nem utolsósorban persze Szösziről. Azt hiszem, őt nem kellett volna. Igaz, amikor hívtam, fel sem vette. Viszont utána felhívott, hogy miért kerestem. Azt hiszem, olyankor zavartam, amikor nagyon nem kellett volna. Pláne nem nekem. Eléggé feddő hangsúllyal beszélt velem, ebből szűrtem le azt, amit.

Tudom, lúzer vagyok. Megveszem a pisztolyt, leülöm a vállalkozó kedvű egyén helyett a várható büntetést, de valaki lőjön végre főbe.